A méhsejt alakú maganyagok korróziós fokának meghatározása a korrózió típusától, helyétől és anyagától függ. Itt van a konkrét metódus lebontása
Felületi korrózió: Az alumínium méhsejtjein lyukfoltok, fehér foltok vagy hámlás látható; az aramid lépek elsötétülnek és törékennyé válnak.
Elektrokémiai korrózió: A legsúlyosabb, ha az alumínium méhsejtjei érintkeznek a szénszálas panelekkel, ami korróziós gödrökként vagy elektrolitnyomokban nyilvánul meg a méhsejt sejtekben.
Interfész korróziója: A mag anyaga és a panel közötti kötési ponton fordul elő, ami rétegelváláshoz és hólyagosodáshoz vezet, ami a szerkezeti meghibásodások gyakori oka.
Szemrevételezés: Figyelje meg a színváltozásokat, penészfoltokat, hólyagosodást vagy porszerű anyagokat.
Méretmérés: Mérje meg a vastagságot féknyergekkel, és hasonlítsa össze az eredeti értékkel a kompressziós alakváltozás meghatározásához.
Impact Test: Hallgassa meg a hang változásait; üreges vagy tompa hangok belső korrózióra vagy rétegvesztésre utalhatnak.
Roncsolásmentes tesztelés: Az ultrahangos C-szkennelés vagy a röntgensugaras hibaérzékelés pontosan meghatározza a korrózió mértékét és mélységét.
Laboratóriumi elemzés: A korróziós sebességet gravimetriás módszerrel mértük, az oxidfilm keresztmetszetét pedig pásztázó elektronmikroszkóppal figyeltük meg.
Anyagi különbség
Alumínium méhsejt: érzékeny a lyukasztásra és az elektrokémiai korrózióra; ügyeljen a korróziós gödrökre a pórusok szélein.
Aramid méhsejt: Ellenáll a kémiai korróziónak, de az ultraibolya sugárzás vagy nedvesség hatására a szálak rideggé válhatnak.
Papír Méhsejt: A nedvességre leginkább érzékeny; a korrózió a penészgomba növekedésében és a szilárdság csökkenésében nyilvánul meg.